0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. május 8.

Baromfifeldolgozó üzem Kisvárdán

Július 3-án Orbán Viktor miniszterelnök részvételével avatták fel a Master Good cégcsoport kibővített és korszerűsített baromfivágó és -feldolgozó üzemét. A rendezvényén jelen volt Seszták Miklós fejlesztési miniszter is. A 2,1 milliárd forintos beruházással a kisvárdai üzem vált Közép-Kelet-Európa legnagyobb vágókapacitású vállalkozásává: a hazai brojlertermelés 33 százalékát dolgozzák fel.

Bárány László, a cégcsoport alapítója, a gyáravatást kísérő tájékoztatóján megemlékezett róla, hogy családjában a nagyapja kezdett el baromfival foglalkozni, 107 évvel ezelőtt. Leszármazottai következetesen folytatták, amit ősük megkezdett, ma már a dédunokái, ifj. Bárány László és Bárány Péter is aktívan részt vesznek a gazdálkodás irányításában. A Master Good cégcsoport tíz éve szerezte meg a kisvárdai gyárat, amivel teljessé tudták tenni integrációjukat. A mércét a lehető legmagasabbra helyezték: helyt akartak állni a nemzetközi versenyben. (…)

Forrás: