0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Szegedi nyitány Kiszomboron

Szeptember első keddjén hagyományosan kukoricabemutatót tart a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. Ez ebben az évben szeptember elsejére esett, ami önmagában semmiképpen nem volt meglepetés. Az viszont a szó igazi és átvitt értelemében is fejfájást okozott, hogy ezen a napon az idei ötödik hőségriasztás volt érvényben hazánkban. Főleg ennek tudatában kétségekkel indultunk a tanácskozásra és bemutatóra. Vajon mekkora kárt tett az aszály 2015-ben az ország keleti-délkeleti részében? Ugyanis elsősorban bemutatóra mentünk Kiszomborra, de így óhatatlanul láttuk azt is, hogy mi van az országnak ezen a részén. Ez a kép leginkább vigasztalan volt: leszáradt a kukorica és a napraforgó. A Békéscsanádi- löszhát területén viszont még mindig zöldek voltak a kukoricák, néhol még a napraforgó is.

Kiszomboron, a Dénes-majorban tartották az idei szegedi kukorica-, cirok- és szójabemutatót, de most kizárólag a kukoricával foglalkozunk, a cirokra és a szójára később térünk vissza. A tanácskozáson Szilágyi László, a házigazda ügyvezető igazgató a 385 regisztrált vendég mellett Gyuricza Csabát, az MVH elnökét, Szépe Ferencet, az FM főosztályvezetőjét és Lukács Józsefet, a NÉBIH elnökhelyettesét is köszönthette. A szakmai összejövetel – a hagyományt követve – az innováció jegyében fogant. Most oda vitték a kukoricás tanácskozást, ahol annak idején az akkor még létező napraforgóbemutatókat szervezték, ügyelve arra, hogy ne csak a belbecs (az elmondottak és a látottak) legyen emlékezetes, hanem hogy a külcsín (a marketing színvonala) felzárkózzon az előbbiekhez. (…)

Forrás: