0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Mellékletek – mmg extrák

Az mmg – Magyar Mezőgazdaság nemcsak egy újság, hanem szellemi központ is, ahol a lap mellékleteként vagy önállóan más tartalmas, az egyes agrárszakmák számára fontos kiadványok jelennek meg.

A mellékletek sorát a Hungahib Híradóval nyitottuk meg, több, mint harminc évvel ezelőtt. A kiadvány nemcsak az agráriumban, hanem a lapkiadói szakmában is újdonság volt, az elsők között jelent meg. Ez a tevékenységünk töretlenül fejlődik. Az idén 52 hét alatt csaknem hetven melléklet jelenik meg a Magyar Mezőgazdaságban. Oldalszámrekordokat is hozott a 2015-ös esztendő: az OMÉK-ra 136 oldalon jelentünk meg, az a szám pedig, amelyet most tart a kezében a kedves olvasó, a mellékletekkel együtt 180 oldalas.

Az elmúlt 25 évben készített önálló kiadványaink sorából kiemelkedik a „Világ mezőgazdasága, agráripari tendenciák” és az egységes rendszer szerint, évente több alkalommal megjelent „Agrártámogatások”.

A visszajelzések szerint sokat segítetett a magyar gazdálkodók EU-csatlakozási felkészülésében a német AKI-ról szóló kiadvány, vagy a top agrar című, szintén német magazinból átvett, a sertéstartás gyakorlati fogásait ismertető cikkek és géptesztek, amelyek fordítása exkluzívan az mmg-ben jelent meg magyarul.

Külön büszkék vagyunk a „Magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar számokban” című, minden évben öt nyelven – angolul, németül, oroszul, franciául és magyarul – megjelenő, a magyar agrárium jó hírét határainkon túlra is elvivő kiadványra. A több mint tíz éve megjelenő kiadvány manapság már CD-változatban is elkészül, de ezt a feladatot sajnos már nem a kiadóra bízzák. Nyomdai, kiadói bravúr volt a „Gazdálkodói kézikönyv”, amely Magyarországon rekordidő alatt készült el, és 220 ezer példányban jelent meg.

Az agrárszakma mellett hangsúlyossá vált a lapban a vidék, a vidéken élők élete. Húsz éve jelenik meg a lapban a „Magyar Vidék” rovat és több alkalommal jelentettük meg a „Párbeszéd a vidékért” című kiadványt.

Hosszan sorolhatók az olyan mellékletek és kiadványok, amelyeket joggal nevezhetünk „mmg extrának”, elvégre egy-egy szakma vagy szakterület újdonságait foglalják össze. Ezeknél mindig a szerkesztőség, a kiadó és a nyomda összehangolt munkájára van szükség, hogy a hetilap előállítása mellett is határidőre elkészüljenek.

 

Forrás: