0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Nem fagytak el a remények

Kirívóan nagy és viszonylag tartós a hideg, ennek nyomán fenyegető veszélyt jelent a fagykár. A fagy, a belvíz és az árvíz fenyegetése mind rosszul hangzó eshetőségek. Bár a felmérések még tartanak, egyelőre úgy tűnik, hogy a hideg miatt nem kell igazán komoly károkkal számolni. Sőt, a szokatlan hideg a kártevők irtásával még akár hasznos is lehet.

Szélsőségesen alakult az idei téli időjárás, hiszen az aránylag enyhe december után kifejezetten hideg, egyenesen rekordokat döntő január következett. A rendkívüli időjárásnak köszönhetően a föld is mélyen átfagyott, ezért a rákövetkező enyhülésben érkező csapadék nem tudott elfolyni, így a víz megállt a földeken. Ezáltal mostanra az a helyzet állt elő, hogy egyszerre kell felmérni a fagykárt és a belvizet, ráadásul árvízveszéllyel is számolni kell. Szerencsére eddig úgy tűnik, hogy egyik szélsőség kártétele sem igazán súlyos, és néhány napnyi enyhe idő után felengedő föld befogadja a többletcsapadékot is. (…)

Forrás: