♦ Professzor asszony, gratulálunk a kitüntetéséhez! Neve már-már fogalom a szakmában, Önről nemcsak a hallgatók, a gazdálkodók is nagy tisztelettel beszélnek. Mennyit képes egy oktató adni magából?
– Köszönöm. Gárdonyi Géza szerint a tanító lámpás, világítania kell másoknak,… míg szükség van a lámpa fényére, addig érdemes is világítani.
♦ Az előadásaira a gazdák is szívesen járnak, mert új tudással gyarapodva távoznak az eseményről. Mielőtt a tanításról beszélnénk, érdekelne, hogy az Ön tapasztalata szerint milyen a talajainak állapota?
– Nem csak tapasztalataink vannak, hanem felméréseink és adataink is. Sajátos, de száraz években okszerűbben figyelnek a talajra. Ilyenkor a gazdálkodók több mint fele, kényszerből vagy tudatosan, nedvesség- és szerkezetkímélő módszereket alkalmaz. Ám amikor ősszel esősre fordul az idő – legutóbb 2015 októberében –, ez a figyelem lanyhul, visszatérnek a szántáshoz, a tárcsázáshoz, pedig már akkor sejtik, hogy az így okozott károkat a következő idényben ki kell majd javítani.
♦ Mi a baj a szántással?
– Nem a szántással van a baj, hanem a kenő, talpat gyúró vagy éppen nagy hantokat szaggató, vízvesztő eljárással. Az ilyet művelésnek sem lehet nevezni. Mivel kár nélkül egyre ritkábban szántható a talaj, magam is csak esetenként ajánlom. A 2002 óta tartó tartamkísérletünkben, Hatvan- Józsefmajorban van szántáskezelés, ám a mi ekénken pakker, vagyis az elmunkáló is megtalálható. Ennek köszönhetően növekedett a humusztartalom ebben a kezelésben is. Az eltelt évek alatt mégis azzal szembesültünk, hogy a talajéletnek és -szerkezetnek nem kedvez a szántás. Ha a gazdálkodók betartanák a talaj szánthatóságának szabályait, akkor kevesebb lenne az eketalp- tömörödés, a vízvesztő hant és a por a talajainkban, ellenben több giliszta lenne benne.
♦ De honnan tudja a gazda, hogy most van itt az idő?
– Onnan, hogy képzi magát. Olvassa a szakirodalmat. Minden művelés előtt ellenőrzi a talajai állapotát. Ha a fiatal itt tanult, akkor felidézheti, hogy mit tanítottam, tanítottunk erről. Ám a talajra figyelés igénye nem az életkortól függ, akadnak ugyanis 60-70 éves innovatív gondolkodású gazdálkodók, és vannak olyan 35-40 éves, sőt fiatalabb földművelők, akiknek nem ártana leckéket venni talajismeretből. A baj tehát nem a szántással van, hanem a talaj hiányos ismeretével. Közel negyven éve hirdetem, hogy mielőtt bárki megművelné a földjét, járja be a táblákat, végezzen ásópróbákat, ellenőrizze, milyen állapotban van a talaj. Hasznos a tenyérpróba is, a kézbe vett minta porhanyíthatóságából a talaj művelhetőségére lehet következtetni. A művelésről csak alapos ismeretek birtokában szabad dönteni.
♦ A személyes tapasztalat tehát elengedhetetlen?
– Igen. A talaj- és talajállapot- ismeret alapvető feltétele a gazdálkodásnak. Visszatérve a szántáshoz: az eke aláfordítja a tarlómaradványokat, de a gyommagokat is, amelyek nem pusztulnak el ezzel. Talán emlékeznek még a 2010-es esős tenyészidőre, amikor minden korábban talajba forgatott kakaslábfű és muharmag kikelt, hogy csak ezeket említsem. A sok gyom milliárdnyi magot hozott, ezek irtásával mostanáig küszködnek országszerte, miközben újabb életképes magokat szántanak le. A szántás egyébként akkor jó, ha a talajszelet omlik, és egyenletes felszín marad az eke nyomán. Mi úgy tanítjuk, hogy az átteleléshez az egyengetett felület alkalmas, tekintettel az enyhe és szeles téli napokra. A vízre minden évszakban vigyázni kell, újabban télen is. Képletesen szólva észre kell venni, mit üzen a talaj a művelőjének: a szalonna és a hant gyártásakor szinte sikolt, ám ha omlik, akkor nyugtáz.
♦ Sokat beszéltünk a szántásról, pedig Öntől tudom, hogy nem ez a legfontosabb, hanem a talaj vízforgalmának a fenntartása.
– Valóban, akkor is vigyázni kell a vízre, ha sok a csapadék. A klíma szélsőségei miatt enyhébb a tél, több a csapadék, míg a nyár szárazabb és kevés a csapadék. Ezért a talajt olyan állapotba kell hozni, hogy képes legyen minél több víz befogadására, tárolására és visszatartására. A talajtanosok szerint a talaj a legnagyobb víztározó. A talpakkal lerontott talajban azonban nem lehet a következő idényre elegendő vízmennyiséget tárolni. Az állapothibás talajok javítására igénybe kell venni a lazítót, a kedvező állapot kímélésére pedig a kultivátort. Tanításaink szerint ősszel egyengetni kell a talajt, hogy befogadhassa a téli csapadékot, száraz nyáron viszont minden lazító művelést – a szántást is beleértve – hengerrel járatva tanácsos végezni.
♦ A talajvédelem és a vízmegtartás tehát együttesen fontosak?
– Igen! A felszín védelme takarással különösen nyáron nélkülözhetetlen, mivel a talaj szempontjából az a legkritikusabb időszak. A szalma ipari célra való eladása a jelen klímahelyzetben nem vall jó előrelátásra. Aggasztónak tartom, hogy magyar gazda földjéről (saját földről!) származó szalmát égetnek el osztrák erőművekben. A szalma, nem lehet elégszer aláhúzni és hangsúlyozni, humuszforrás, ezen felül a legolcsóbb talajvédő takaró és a benne lévő tápanyagtartalom sem lebecsülendő. A tarlómaradványok szervesanyag-értékét az istállótrágya hiánya és a zöldtrágyázás korlátai is előtérbe helyezik. A talajra figyelő gazdálkodók 12-16 év után nemcsak a humusztartalom növekedését nyugtázhatták, hanem az üzemanyag-felhasználás jelentős csökkenését is, például a 60 centiméteres mélylazításkor. A talajért nemcsak a hazájának, hanem az utódainknak is minden gazdálkodó felelősséggel tartozik, nem mindegy, milyen minőségben adja majd át. Nagyon hiányzik az AKG támogatás feltételrendszeréből az, hogy adott tábláról legfeljebb ötévente lehessen tarlómaradványokat ipari célra eltávolítani. A hőségnapok és a heves esők veszélye miatt nem szabadna a talajokat a védőtakarótól megfosztani. Ezen felül a talaj nedvességtartalma befolyással van a talajéletre. Ha van nedvesség és tarlómaradvány a talajban, akkor az a mikrobának és a földigilisztának is jó élőhelyet nyújt.
♦ Mennyire készültünk fel arra, hogy a vizet és a talajt – ezt a két, életünk minőségét meghatározó adottságot – valóban megőrizzük, megvédjük az utókor számára?
– Ahogy korábban már utaltam rá, szakértelem nélkül a talaj védelme, de a víz értékének felismerése sem sikerülhet. Mivel kevés gazda képes magát önképzésre szorítani, szükség van a főiskolai, egyetemi oktatás nyújtotta ismeretek megszerzésére. A nálunk tanuló gazda ifjak jó példák arra, hogyan lehet okosabban művelni a talajt az új ismeretek birtokában. A talajra és a benne tárolható nedvességre az aratás napjától az újabb aratásig figyelni kell. Tudás nélkül, látjuk ezerszer – például azért fognak a művelésbe, mert a szomszéd is azt teszi –, nem sikerülhet. Ma már kevés az a tudás is, amit az ükapák birtokoltak, ráadásul kevésbé szélsőséges időjárási háttérrel. Mivel a talaj és a víz védelmét rendeletekkel sem lehet teljesen szabályozni, kellő tudás birtokában a gazdálkodónak kellene nap, mint nap ráéreznie, milyen módszerekkel óvhatja ezeket az értékeket.
♦ Ha valaki földet vásárol, miként tudhatja meg, hogy milyen a talaj minősége, vízháztartása?
– Ha igénybe veszi a talajvizsgálati laboratóriumok szolgáltatásait, minden fontos adatot megtudhat a talajról. Nem árt tisztában lenni a talajvíz mélységével sem. A talaj állapotának felmérését azonban, éppen az alkalmas művelés kiválasztása érdekében, magának kell elvégeznie. A pontos talajismeret az öntözés tervezését is segíti. Egyébként az öntözés is akkor lesz hasznot hozó, ha egyformán vigyáznak a talajra és a vízre, rossz műveléssel nem rontják le és pazarolják el.
♦ A tavalyi a “Talajok Nemzetközi Éve” volt. Önök sok előadást, fórumot rendeztek, ahol a talajművelés fontosságára fókuszáltak. Milyen eredménnyel zárult az eseménysorozat?
– A talajra figyelő gazdálkodókat nem kellett megszólítani. Az ő talajaik azok a plusz példák a művelési kísérletek mellett, amelyek a kímélő művelés talajminőség-javító és klímakárenyhítő hatását bizonyítják. De sok gazdához már alig jutott el az üzenet, azokhoz bizonyosan nem, akik 2015 őszén szalonnás hantokkal rontották le a talajaik minőségét. Nekik lett volna leginkább szükségük azokra a talajvédelmi ismeretekre, amelyek ezeken a fórumokon, bemutatókon elhangzottak. Mi azon fáradozunk, hogy itt a Kárpátmedencében javuljon a talajok minősége. Ehhez szükség volna arra is, hogy a támogatási rendszerekben a talaj- és a vízvédelem kiemelt, meg nem kerülhető kötelesség legyen. Reméljük azt is, hogy az egyetemről kikerült fiatal diplomás agrármérnökök mielőbb nagyobb teret kapnak odahaza, a családi gazdaságokban, mert akkor terjedhetne az a talajközpontú szemlélet, amelyet az oktatás során elsajátíttatunk a fiatalokkal. Az oktatásnak nagy szerepe van az új ismeretek terjesztésében, de a talajhoz kötődő gyakorlati bemutatók példamutatásában is hiszek. Magam minden nyáron csatlakozom olyan gyakorlati bemutató sorozathoz, amelyeken a talajok alaposabb ismeretére taníthatom a résztvevőket.
♦ Végezetül engedjen meg egy személyes kérdést. Hallgatva Önt, magával ragad a téma. Hogyan szeretett bele a talajművelés tudományába?
– Pethes József kollégája évekkel ezelőtt írt egy cikket “Ízletes talajmorzsák” címmel, amely a Szabad Föld hasábjain jelent meg. Pethes József a tanítványom volt, sajnos már nincs közöttünk. Ebben a cikkben már elárultam, hogy kislány koromban anyuék kivittek magukkal a földre cukorrépa egyelés idején. Meg-megkóstolgattam a talajt, hozzáteszem, akkor műtrágyát használtak már, de növényvédő szert még nem. Ez volt az első lépés. Az egyetemi évek alatt háttérben maradtam, domináltak a fiúk a csoportban, és ők mindent tudtak. A diploma megszerzése, majd a gyakornoki idő után Sipos Sándor hívására, aki akkor került Karcagról Gödöllőre talajművelési professzornak, visszatértem az egyetemre. Ő nyitotta rá a talajra a szememet, közben pedig észrevettem azt a rést, amely hiányzott az oktatásból. Ez pedig az, hogy a talajállapot-ismeret minden művelési döntés kulcsa. Sok tanulás, tapasztalat segített abban, hogy jól megismerjem a talajokat, és meglássam azt is, amit a gazdálkodó nem tud vagy nem akar meglátni. Nem könnyű ez a hivatás, de vállalom. A talajnak nem csak a „sírását” kell meghallani, hanem az üzenetét is.
