0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Hazánk a berlini vásár díszvendége

Január 20-án újra benépesül a berlini vásárközpont, megkezdődik a 82. Nemzetközi Zöld Hét mezőgazdasági és élelmiszervásár. A Zöld Hét a magyar élelmiszer-gazdaság alighanem legfontosabb idei nemzetközi megjelenése: hazánk kiállítói – hét évvel a 2010. évi hasonlóan kiemelt részvétel után – ismét a rendezvény díszvendégeként, a szokottnál nagyobb számban és kiállítási területen kínálják a német fogyasztók által részint már ismert, részint újonnan bevezetendő termékeiket. Az eseményen részt vesz Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter is. A Zöld Hetet első ízben 1926-ban, a Német Mezőgazdasági Társaság (DLG) hagyományos téli konferenciája alkalmából, utcai értékesítés formájában rendezték meg. Kevesen tudják, hogy a látogatók, a kereskedők és a vásárlók jelentős része ekkor zöld lódenkabátot viselt, és mivel egy hétig a zöld szín határozta meg a városképet, a rendezvény emiatt kapta a „zöld hét” elnevezést. A Zöld Hetet első ízben 1926-ban, a Német Mezőgazdasági Társaság (DLG) hagyományos téli konferenciája alkalmából, utcai értékesítés formájában rendezték meg. Kevesen tudják, hogy a látogatók, a kereskedők és a vásárlók jelentős része ekkor zöld lódenkabátot viselt, és mivel egy hétig a zöld szín határozta meg a városképet, a rendezvény emiatt kapta a „zöld hét” elnevezést. A vásár folyamatos fejlődését a második világháború törte meg, a negyvenes évtizedben egészen 1948-ig több év kimaradt. Tavaly 118 ezer négyzetméteren 1550 kiállító kínálta termékeit, és a vásárt tíz nap alatt 380 ezer látogató kereste fel. Idén a résztvevő 70 országból a tavalyinál valamivel több, mintegy 1600 kiállító részvételével számolnak a rendezők, a szakmai és magánlátogatók száma pedig akár a 400 ezer főt is meghaladhatja. A vasfüggöny lehullása és a német újraegyesülés után az új tartományok kiállítóként való megjelenése számított különleges eseménynek, a kísérőrendezvények közül pedig a kelet-nyugati agrárfórumok érdemelnek említést. Utóbbi rendezvények idővel a világ egyre több országából ide érkező agrárminiszterek éves rendszerességgel megtartott találkozóivá alakultak át, amelyeken különféle globális problémák, idén például a víznek a világélelmezésben betöltött szerepével kapcsolatos kérdéseket vitatják meg. A 2017-es vásár különlegessége – Magyarország díszvendég státusza mellett – „A mezőgazdaság a társadalom középpontjában” címmel a 23.b csarnokban a Szövetségi Élelmezési és Mezőgazdasági Minisztérium által szervezett külön kiállítás, amely – a korszerű és fenntartható mező- és erdőgazdaság bemutatásán túlmenően – az agráriumnak a napi életünkben és a munka világában betöltött szerepét hivatott bemutatni. (J. I.)

Magyarország 1972 óta mutatkozik be termékeivel a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti fogyasztói vásárán, a Nemzetközi Zöld Héten. A partnerországi részvétel a magyar agrárgazdaság elmúlt években elért kiemelkedő teljesítményének elismerését is jelenti. A megjelenés kitűnő alkalom arra, hogy országunk megmutassa, milyen mér­­tékű fejlődés ment végbe élelmiszeriparában, a ha­gyo­mányos-tra­­di­­cio­ná­lis termékeken túl milyen új, magas minőségű élelmiszerekből válogathatnak a fogyasztók.

Forrás: