0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Felkészülés a tavaszi vetésre

Az utóbbi hetek tavaszias időjárása kedvezően hatott az áttelelt őszi kalászosok és a repce fejlődésére. A földeken látottak arra utalnak, hogy az ősz folyamán kellően megerősödött növények általában jól tűrték a hosszúra nyúlt kemény tél megpróbáltatásait. A későn elvetett és emiatt kevésbé fejlett növény­állományokon azonban jelentős károkat okozott a téli fagy, főként ott, ahol elmaradt a téli hótakaró. Ezeken a területeken még most is gyatra a növények fejlődése. Több helyen ki is tárcsázzák őket, ami főként a kukorica vetésterületét növeli majd.

A homokos és a gyorsan felszáradó területeken már túl vannak a gazdák az első fejtrágyázáson, és a repce növény­védelmi munkáira összpontosítanak. A nappali hőmérséklet emelkedése előcsalogatta a repceszár­or­mányos bogarakat, ezért megkezdődik az ellenük való védekezés. (…)

 

Forrás: