Vörös, szőke, fekete vagy éppen fecskehasú? Na nem éppen csinos hölgyekről, hanem a mangalicák színváltozatairól van szó, gyaluforgácsszerűen göndörödő szőrköntössel borított, táplálékot adó állatokról. Immár hagyománnyá vált, és az egész ország tud róla, hogy február első hétvégéjén rendezik a Mangalica Fesztivált Budapesten, ahol idén is kolbászból volt a kerítés.
Amikor a szervezők 2007-ben elkezdtek dolgozni az első fesztiválon, az egyik legfontosabb céljuk – a hazai mangalicatenyésztők megismertetésén kívül – a hagyományteremtés volt. Már ötödik alkalommal tartották meg, idén új helyszínen: ezúttal a belváros szívében, a Szabadság téren mutatkozott be a magyar mangalicatenyésztés színe-java. A több, mint harminc tenyésztő között megjelentek a néhány kocás családi őstermelők – akik egyébként a többséget képviselik –, de kiállított például a Pick Szeged is. A Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete saját standján várta a szakmai és a pusztán kíváncsi érdeklődőket. Az eseményen részt vett a két legnagyobb hazai biogazdaság, a Tarnamenti és a Virágoskúti is. (...)
































