0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Rekordszámú elsőéves a Georgikonon

A Pannon Egyetem Georgikon Kara szeptember 3-án tartotta tanévnyitó ünnepélyét, melyen az egyetem képviselői mellett jelen volt az elnökség tagjaként Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Németh Tamás, az MTA agrártudományi osztályának elnöke, Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke, Komlósi István, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának dékánja, Tossenberger János, a Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Karának dékánja, Posta Katalin, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának dékánja, Szalka Éva, a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának dékánja és Ruzsics Ferenc polgármester.

Az utóbbi évek legtöbb felvett hallgatójával kezdte meg az idei tanévet a Pannon Egyetem Georgikon Kara, hangzott el a szeptember eleji ünnepélyes tanévnyitón. Európa legrégibb, 1797-ben alapított mezőgazdasági felsőoktatási intézményében mintegy 600 hallgató kezdi meg tanulmányait 2016-ban. A legtöbben az alapszakokra és a felsőoktatási szakképzésre jelentkeztek, de jelentősen nőtt a keresztféléves mester- és doktorandusz képzésekre jelentkezők létszáma is. (…)

Forrás: