Díszes zászlót kapott a negyedszázada alakult Rédicsi Kertbarát Kör Egyesület a helyi önkormányzattól, a civil szervezet elnöke, Gaál Károly pedig a megyei önkormányzat plakettjét és elismerő oklevelét vehette át. A zászlót Lendvai Zoltán helyi plébános áldotta meg, aki tavaly gördeszkás atyaként tett szert országos hírnévre. Az ünneplő közösség a jubileum alkalmából oklevelet adományozott alapítóinak és támogatóinak.
Az ünnepi közgyűlésen a kertbarát kört sokat segítő Pálfi Dénes kertészmérnök, szőlészborász is köszöntötte „tanítványait”, a gazdákat, mondván: „Aki ma szőlőt ültet és gondoz, az szebbé teszi a Földet.” A rendezvény alkalmából szervezett utólagos találkozónkon a szakember szavait megerősítette Stokker Sándor polgármester, amikor kérdésünkre arról szólt, hogy a hosszú évek során, a kör tagjainak köszönhetően, minőségi változások történtek a települést övező dombokon, szőlőterületeken. Bár e direkttermő vidéken hagytak el régi ültetvényeket, de az elmúlt 25 évben a Noah helyett jó bort adó fehér szőlőfajtákat telepítettek többen is. Így a Rédics környéki hegyhátakon uralkodóvá vált az Olaszés a Rajnai rizling, a Zengő, a Cserszegi fűszeres, valamint a Chardonnay. Lényeges fejleményként említette, hogy a kör tagjai jó kapcsolatot teremtettek a szlovén határvidék, Lendva, Dobronak, Hosszúfalu gazdálkodóival. Ez utóbbi kijelentése különösen felkeltette kíváncsiságunkat, ezért az országhatár túloldalán levő Hosszúfaluban felkerestük Kolenkó Boriszt, aki ugyancsak tagja a rédicsi egyesületnek. (...)
































