0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Gépújdonságok a takarmányozásban

Statisztikai kimutatások szerint fejlődésnek indult a hazai állattenyésztés, legutóbb például 14 ezerrel nőtt a szarvasmarha állomány. A növekvő tehénlétszám mellett a pozitív változást jelzi, hogy négyszeres a túligénylés a szarvasmarhatelepek korszerűsítésére és kétszer több szálastakarmány betakarítógépet vásároltak az állattartók a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Ez az előrelépés szükségessé teszi a tömegtakarmány termelés, benne a szálastakarmány-előállítás növelését, hiszen egy ötszázas tehenészet éves szálastakarmány igénye mintegy 5000 tonna széna és szenázs, ami ma több, mint 300 hektáron termelhető meg.

A X. Kaposvári Állattenyésztési Napok keretében, az Állattartás Gépesítése témakörben megrendezett „A szálastakarmány-készítés korszerű gépesítése és gyakorlata” című konferenciát is ez tette aktuálissá. Neves szakemberek világítottak rá arra, hogy a prémium minőségű széna- és fűszenázs, illetve -szilázs csak korszerű technológiával és modern gépek alkalmazásával érhető el.

A „Csúcsminőségű szálastakarmány-készítés a technológiai műveletek tükrében” című bevezető előadásában Orosz Szilvia egyetemi docens, a gödöllői ÁT Kft. takarmányanalitikai igazgatója felhívta a figyelmet, hogy a tehenenként itthon eddig elért közel 10 000 kilogramm laktációs tejtermelés szinten tartásában és fokozásában nem lehet kérdés a takarmányminőség. Mind a lucernaszéna, mind a rétiszéna előállításban el kell jutnunk a közepesnél jobb minőségi kategóriába. A táplálóanyag-veszteség csökkentése érdekében gyakorlatilag két napnál tovább nem szabad fonnyasztani a zöldtakarmányokat. A gyorsabb, egyenletesebb száradást segítik elő a szársértők. Pillangósoknál a profilos gumihengeres, míg a fűfélék esetében a verőujjas vagy a „V”elemes szársértő megoldások a célszerűek. A rendrevágás után közvetlenül szőnyegrendet kell készíteni a hatékony párolgás elősegítésére. Amikor a terített renden lévő szálasanyag nedvességtartalma eléri a 40-45 százalékot, akkor szűkített rendet kell képezni a bálázókkal vagy rendfelszedő pótkocsival történő betakarításhoz. (Orosz Szilvia előadását a közeljövőben teljes terjedelmében közöljük – a szerk.)

A szálastakarmány készítés alapgépeit Kelemen Zsolt műszaki szakértő mutatta be. Ismertette a kaszálás, a rendkezelés és a bálázás gépeinek fejlesztési trendjeit, amelyek a betakarítási technológiák előírásainak betartására alkalmas géprendszerek összeállítását biztosítják.

Gépújdonságok a takarmányozásban

Mint elhagzott, a tökéletes szálastakarmány-készítés legfontosabb kritériumai közé tartozik a minimális veszteség, a lehető legkevesebb földszennyeződés, valamint az energia- és tápanyagtartalom megőrzése. Az ennek jegyében zajló fejlesztési munkákban élen jár a francia Kuhn cég számos innovációjával, irányadó konstrukciós megoldásaival, amelyekről Markovics Tamás, a Kuhn Center Magyarország Kft. termékmenedzsere számolt be az „Új innovációs eredmények a Kuhn zöldsor gépeinek fejlesztésében” című előadásában. Újdonságuk több más mellett a tárcsás kaszáknál bevezetett Protectdrive túlterhelés elleni védelem, az Optidisc vágótárcsák, a Fast-Fit penge-gyorscserélő és a Lift-Control talajnyomás kompenzáló rendszer, valamint a Squarflex gumihengeres szársértő. A rendkezelők terén a Digidrive hajtás és a Masterdrive hajtómű, illetve az új kialakítású Hyper rugóujjak jelentik elsősorban az új megoldásokat.

A német Krone cég a takarmányozásban régóta ismert lucerna- vagy fűpellet előállítására egy traktorüzemeltetésű, vontatott pelletálóberendezést fejlesztett ki. Ezt ismertette „A Krone cég Premos-5000 típusú mobil pelletáló gépújdonsága” címmel megtartott záróelő­adásában Varga Annamária, a Krone magyarországi kereskedelmi képviselője. A világon elsőként készített ilyen géppel, a rendről közvetlenül zöldpellet állítható elő. Az 5000 kg/h teljesítményre képes konstrukció a rendről felvett anyagot szállítószalaggal juttatja a préshengerek közé. A préselési folyamat során ezek 80 Celsius-fok hőmérsékleten mintegy 2000 bar nyomással sajtolják ki a 600-700 kg/m3 fajsúlyú pellet­da­ra­bokat, amelyek egy felhordó segítségével a 9 köbméteres puffer­tar­tályba kerülnek. A pelletelőállítást forradalmasító gép működtetéséhez 300-350 kW (400-480 LE) teljesítményű univerzális traktor szükséges.

Az előadásokat követő konzultáció során a hallgatóság kérdéseire válaszoltak az előadók.

Forrás: